Polimer és hipertónia
Áttörő mellrákterápia A Journal of Controlled Release-ben jelentették meg a Polimer és hipertónia Egyetem kutatói azt a cikküket, mely szerint sikerrel alkalmaztak nanorészecskéket kemoterápiás szerek vivőanyagaként, és használatukkal az eddiginél pontosabban sikerült a hatóanyagot a ráksejtekbe juttatni, így elkerülték a szervezet többi sejtjénél a magas vérnyomás kialakulásának mértéke toxikus hatást.
A teljes cikk az alábbi linken érhető el: Piotr Rychahou et al. Colorectal cancer lung metastasis treatment with polymer—drug nanoparticles, Journal of Controlled Release DOI: A rákellenes terápiás készítmények igen hatékonyak ugyan a gyorsan növekvő ráksejtek elölésében, csakhogy ennek komoly ára van, mivel negatívan befolyásolnak más gyorsan osztódó sejteket is, így például a hajhagymákat, a bélnyálkahártya sejtjeit, a thrombocytákat és a leukocytákat is.
Ezért jelennek meg az olyan súlyos mellékhatások a kemoterápiában részesülő betegeknél, mint amilyen a hajhullás, hasmenés, vérszegénység, fertőzések stb.
Fotórf Ebben a vizsgálatban a kutatók polimer nanorészecskék belsejébe helyezték a kemoterápiás hatóanyagokat, majd intravénásan adagolták tüdőáttétet képzett vastagbélrákban szenvedő betegekbe.
A vizsgálatban vivőanyagként egy FDA által engedélyezett biokompatibilis blokk-kopolimert használtak, mely a korábbi floureszcens képalkotó vizsgálatok eredményei szerint a tüdőben rakódott le.
Piotr Rychahou a kutatás vezetője szerint egyelőre nem sikerült pontosan tisztázni, hogy a nonorészecskék miért pont a tüdőben kötődnek meg, de ha sikerül a szállítási mechanizmus minden részletét tisztázni, az komoly áttörést jelenthet az olyan ráktípusoknál, melyek gyakran képeznek tüdőáttétet, mint például a mell- vastagbél- vese, fej- és nyaktájéki, here- és csontdaganatokál, valamint a lágyrész szarkóma, melanóma vagy a pajzsmirigyrák.
A kutatás felvet egy másik, érdekes lehetőséget is, nevezetesen azoknak a klinikumból kizárt vagy a gyakorlati gyógyászatban soha nem használt igen erős kemoterápiás szereknek a használatát, melyek vízben történő oldhatatlansága vagy toxicitása egyszerűen túl nagy volt a nem daganatos sejtek számára.
Ha ezeket a hatóanyafgokat sikerülne pontosan célba juttatni a nanorészecskékkel, az ráadásul sokkal olcsóbb megoldás is lenne, mint új hatóanyagokat hosszú klinikai vizsgálatok során kifejleszteni.
